szép, kifejező a magyar nyelv. de most talán pont a nem-egész-ségről írnék valamit. van ami elképesztő az öszetett éleőlényekben, mondjuk bennünk. hogy rengeteg hibával működik, és mégis teljesíti az alapfunkciókat. képzelj el egy igen bonyolult gépet, autót, PC-t, vágj el benne csak 1 drótot, és jó esélyed van, hogy előbb-utóbb kampec. a regenerácóról ne is beszéljünk.
a mi szervezetünk rengeteg hibát tartalmazhat egyszerre, olyannyira, hogy nem is mondhatjuk senkire, hogy "tökéletes". biceg, veseköves, asztmás, gyomorbántalmas, kicsit autista, HHH-s, alultáplált, kialvatlan, bőrgombás... csak hogy a kicsiket említsük.
és mégis. él. szaporodik, táplálkozik, alkot, jól-rosszul de érzi MAGÁT.
sőt kérem, ha Darwinisták vagyunk, azt kell mondjuk, hibáink a legnagyobb érétkeink.
na ennyit a tökéletességről.
vajon ha érték a hiba, valami nagyon mélyen célunk hibázni? vagy talán kéne az legyen?
ha a hibák ennyire fontosak, szabad nekünk tökéletességre törekednünk génsebészettel, a magzatok válogatásával, nemesítéssel?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.