mikor öcsém megszületett, nagyszüleim vettek egy Dacia-t. nagymamám vezette, mivel nagyapámnak rossz volt a szeme. azt mesélte nagymamám, hogy az volt (néha, ha nagyapám nem ült mellette) az egyetlen dolog, amit igazán ő birtokolt. az öcsém már 27 éves, de a Dacia ott áll, ahol mindig is, működőképes. csak már nem az övék. eladták, mert mindketten elmúltak 82 évesek. de nagymamám mindennap láthatja, de nem vezetheti. 57 éves házasok voltak a minap. sok boldogságot!
egyszer nagymamám azt mondta, hogy ha megint elkezdené, sosem menne férjhez. remélem csak nem volt jó napja és volt jó 57 éve. sok boldogságot...
emlékszem, hogy a Daciak kulcsa annyira primitív volt, hogy minden Dacia ajtaját nyitották. ilyenekkel szórakoztunk. meg 6-8 órákat álltunk sorban benzinért jegyre. de én csak a hátsó ülésen való hülyéskedésre emlékszem.
ui.: ez ugyan egy Renault, de majdnem és szép a kép, innen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
phunkypete 2009.04.15. 00:34:48
tök elképzeltem, hogy nyerünk egy új autót. aztán persze nem volt a dobozban. de az is lehet, hogy anyu kimosta. és vele együtt a warbeszt is...
amúgy érdekes ajtónyitója volt a wartburgoknak. kicsinek nem tudtam kezelni, mert kicsi volt a kezem, meg olyan erőm sem volt még.
de emlékszem daciánk volt, nem is egy, valahogy mindig szétmentek ahogy apu hajtotta őket. jól emlékszem, vagy csak városi legenda, hogy meg kellett húzni a csavarokat miután átvette az ember, mert különben menet közben kiestek belőle?
hm. szeretem a nosztalgia postokat.
Chille 2009.04.17. 01:53:53