néztem a Gasztropuccsot, Kozival és Dömével, ez szokott lenni a 7végi program ebéd utáni heverészés közben. zseniálisak, mindig felvidítanak, persze a receptekből nem marad meg semmi. gyakorlatilag Döme viszi a hátán a műsort, a szövegével meg a humorával, de a legjobban az tetszik nekem, hogy milyen kedves a kiscsajjal. apám, hiányoznak a kedves emberek. a trendiket unom. azt nyilatkozta, hogy budhista fősulira járt, még ha nem is igaz, el tudnám képzelni.
a legjobb buli mindig a konyhában van!
tegnap voltam exit fesztiválon, na az nem a konyhában volt. konkrétan jó szar volt. nem tudom miről akart szólni, de a zenei hangosítás katasztrófa volt, nem szólt sehogy, a zenekaroknak 30-40 perc volt kiporciózva, köztük 1-1 óra semmi... nem tudom, idehaza mikor tanulunk már meg végre rep-et hangosítani, mert negyon kéne már! én hibám minek járok ilyen helyekre. de az láttam, kiknek szólt. telistele volt a tér bringás-raszta-trendi-10 pierszinges-öko emberekkel 12 és 35 év között. nekem ez egy kicsit tömény volt. hiányoznak azok az emberek, akik nem akarnak feltűnni. meg azok a szigetek, amikor egy fekete póló farmerral extrának számított.
mindegy, ott volt a legjobb haversrácom és ettől általában irracionálisan jó kedvem van. gondolom azért vannak a haversrácok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
phunkypete 2009.05.17. 20:25:41
jöv7 etyek. arról mit postolsz majd...
ha a tavalyiból indulunk ki, pfhú, apám.
de olyan sose lesz többet...
Chille 2009.05.17. 20:30:48
aludtunk a fűben, sütött a nap a hasunkra, amit előzőleg a legjobb borokkal és pálinkákkal telítettünk...
de azért jónak ígérkezik, majd megírom! : )