szikra

remélem nem haragszik meg egyik érintett sem, de ezt el kell meséljem, nem mehet a feldés homályába! már a Warner érdeklődik a filmes jogokért!

a tavalyi legdurvább szerdám (talán a legdurvább szerdám evör):

szóval barátnő téren lekötetlen kapacitásom van, azaz nincs senki egy ideje. tavaly, mikor azt hittem, hogy ezt aktívan meg tudom változtatni, elkezdtem csapni a szelet egy kis szőkének. nehezen ment. nem  vagyok jó udvarlásban. barátkozásban igen, szélcsapásban nem. túl őszinte vagyok talán. mindegy. szóval találkoztunk 2-3x de mindig elkésett, jó 1-1,5 órákat, rendszertelenül válaszolgatott, szóval nem éreztem az érdeklődést. van ez így, gondoltam ennyi. no, jött Dj Krush! a kis szőke is szeretett volna még egy találkozót, gondoltam összekötöm a kettőt. persze késett, hát min. 1 órát. és bejelentette, hogy 1,5 óra múlva megy is a barátnőjével találkozni. meg hogy van barátja, bár hetente szakítanak. na mondom, akkor mit keresünk mi itt? mindegy, akkor már söröztem, gondolom, ilyen apróságok nem zökkentenek ki...

szóval maradt, beszélgettünk. egész jól ment. (amúgy ha ismertek, tudjátok, hogy én egy kaparófával is jól elbeszélgetek.) egy idő után megfogta a kezem, és megkérdezte, hogy akkor most már nem hajtok rá? pffff na rajtam nem múlt! végigtáncoltuk Krush-t meg a felét végigcsókolóztuk (ami hiba volt, mert ilyen jó szettet azóta sem hallottam). egy ideig csókolóztunk kint a fűben, csábítgattam... na , egy idő múlva kiderült, hogy nincs meg a céges mobilja bazz, amit 1 hete kapott próbaidőn. szóval az a mobil KELLl! na visszamentünk a tetthelyekre, de sehol semmi. közben én csörgettem a mobilt, hátha becsületes a megtaláló. vagy motiválható. sokáig nem, de egyszer kicsörög. fölveszi egy csávó, mondom neki, hogy a barátnőm mobilja, az amit fog, szeretnénk visszakapni, ha lehet. ha kell, elmegyünk érte. valamit motyog, "...ez az én mobilom...én itthon vagyok..." és lecsapja, kikapcsolja. na hát nincs mit tenni, a mobil itt nincs, hazaviszem a leányzót. kicsit csókolózunk a kapuban, majd mindenki haza.

valamikor reggel 2 körül csörög a mobilom, a csajszi számával. felveszem, a csajszi az. ?? kiderül, hogy tényleg elhagyta a mobilját, valaki megtalálta, visszahívta az utolsó számot, ami történetesen a csávójáé volt, aki valahonnan Kukutyinból (Budapest-Kukutyin >50 km!) eljött éjszaka, felvette a mobilt, és hazavitte a leányzó lakására, ahol a lakótárs beengedte. na vele beszéltem, csak kicsit zaklatott volt. mindenesetre pluszban meglátott minket csőrözni a kapuban. szegény. na akkor szakítottak rendesen. esküszöm, ha ott lejön, és kapok 2 fülest, egy szót nem szóltam volna.

én pedig kaptam pár sms-t, miszerint: 1) fulladjak meg 2) legalább vigyázzak a kiscsajra. ugyanis kiderült, hogy egy másik leányzó, akivel előtte 1 hónappal próbálkoztunk, szintén volt Krush-on, látott minket, és igen szarul esett neki.

persze a kis szőkével bebuktuk 4-5 hét alatt, mindketten túl keményfejűek vagyunk.

hát, legalább megpróbáltuk. a sztorin kívül tanultam is belőle: csak lassan. persze nem nagyon hallgatok rám, a nőkről van szó...

pedig jókat tanultam! hogy ne legyen gazdag, legyen túl az egyetemén/fősuliján, legalább az elsőn, akarjon családot, és bánjon szépen az övével, legyen olyan mint a víz (ha már én olyan vagyok, mint a kő), legyen önfeláldozó... ilyesmik.