az egész élet végül is egy nagy oxidáció, azaz égés. szépen lebontunk mindent, és a kinyert energiából üzemeltetjük a belső motorunkat.
(Huxley-tól olvastam, hogy a civilizációnk olyan dögevő, mely millió éves dögöket emészt fel (gondol itt a szénre, olajra, gázra)). (és tényleg...)
namost a jobb, hatékonyabb üzemanyag minden esetben jó, kivéve az ételünknél. jellemző dekadencia. éretem én, hogy nálunk az étkezés több, mint táplálkozás, az társadalmi esemény, megtartó erő. imádok is együtt enni.
de milyen furcsa, hogy ahelyett, hogy kevesebbet ennél, azaz annyit, amennyit kéne az irodai munkához, inkább rossz hatásfokú kajákat eszünk, csak zabálhassunk. a fűevőknek egész nap legelniük kell és rengeteget emészteni, hogy a táplálékban szegény fűfélékből működtethessék önmagukat. a jó hatásfokú, fontos élelmiszerek, a zsír, a cukor, stb. na azok maguk a megtestesül gonosz. hogyis van ez? "lassan az ételünknek kell fogyóznia, hogy nekünk ne kelljen".
most olvastam Times-ban (suttyomban lenyúltam a Babámtól), hogy a testedzés nagyátlagban nem fogyaszt. nagyon sok mindenre jó, állóképesség, keringés, stb. de az edzés viszonylag kevés kalóriát éget, de komoly étvágyat csinál. úgy fogalmaz, hogy az "akart olyn mint az izom, ha használom, elfárad". azaz ha ráveszed magad 4 km futásra utána hajlamosabb vagy megenni egy tábla csokit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.