még amikor az első gyerek kicsi volt, a barátainkkal kimentünk sétáltatni a Gellért-hegyre. arra lettünk figyelmesek, hogy az utcán egy férfi fekszik, felette egy igen nagy kutya áll. odamentünk segíteni. a kutya egy jóindulatú dán dog volt aki bárgyún figyelte a gazdáját, egy vékony, alacsony kis öreg férfit, vérző fejjel. elesett, beütötte magát. felajánlottuk, hogy hazakísérjük, azt mondta, ott lakik a közelben. az elején ölben vittük, majd oldalról támogattuk, a borjú nagy kutya meg bandukolt utánunk.
menet közben megkérdezte, hogy ugye, mi műegyetemisták vagyunk? meg sem lepődtem, én akkor már több, mint 9 éve laktam a BME kollégiumaiban, már elég jó arányban azt is meg tudtam mondani, ki, milyen karra jár. mondtuk, persze. kiderült, hogy ő is oda járt villamosmérnöki karra. de egy szép napon a magyar honvédség az egyetemről elvitt jópár tehetséges srácot némi kiképzés után egyenest Vietnámba, a vietkong oldalán harcolni mint szovjet segítség, főleg hírközlőknek és az amerikai rádióadások dekódolására. a szüleik csak évekkel később tudták meg, hogy hova tűnt a fiúk...
aztán megtanult 5 nyelven, megjárta Afganisztánt is. még Vietnámban a vöröskeresztes autójukat lebombázták, repeszekett kapott, amelyek akkor is benne voltak, időnként fejfájást, ájulást okozva. fotót is mutatott, komoly rangfokozatig vitte. otthon a felesége átvette, megköszönte, és megerősítette a történetét.
sokszor arra gondolok, hogy micsoda történetek vesznek el az öregekkel... hogy a saját nagyszüleinkkel is csak az időjárásról és a híradóról tudunk beszélni, pedig mennyi mindent összehord egy emberben az idő! amíg lehetett kértem a nagyszüleimet, hogy egy életrajzot írjanak nekem, lássam azútjukat és a mérföldköveket. bizonyos szempontból a mostani, agyon-dokumentált életünk talán többet árul el majd rólunk. igaz félő, hogy a legtöbb nyom a legunalmasabb utakról marad.
meg, hogy mennyire jobban ismerjük Vietnám meg a hidegháború történeteit az amerikai szempontból a filmiparon keresztül, mint innen nézve, pedig sokszor ez nekünk mennyire fájdalmasan közel volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.