szikra

Móricz Zsigmond: “Én a testemmel szerződést kötöttem, hogy én végzem a magam dolgát, ő is végezze a maga dolgát. Én nem töltök bele semmi mérget, se alkoholt, se bacilusokat, már nem is dohányzom, amióta ő figyelmeztetett, hogy neki ez nem ízlik; este rendes időben lefektetem, semmi rendellenes dologra nem kényszerítem – ezért ő köteles engem jól kiszolgálni… még azzal se zavarjon, hogy megtanuljam, ki ő, s mi a fiziológiája”

mindig elcsodálkozom, hogy a gyerekeknél még mennyire tudjuk, hogy mire lenne a szervezetünknek szüksége, alvás, egészséges ételek, bambulás van, ha kell az üresjárat, sok víz stb. aztán ezt teljesen elfelejtjük és elvadulunk. egyszerűen nem figyelünk már mit mond a testünk, mit érzünk, mi esne jól. már vizet inni is úgy iszunk, hogy kényszerítjük magunkat az íróasztalra tett kulaccsal, mert nem érezzük a szomjunkat. mert nem figyelünk már rég. hogy nem jól tarjuk magunkat, hogy zsibbad a kezem a telefontól, hogy éhes vagyok, de nem esik jól mindennap a hús, hogy az alkohol szar, nem kívánja egy porcikánk sem, de előbb a társaság, majd a stressz végül a dependencia csak megitatja velünk. valahol elfelejtünk odahallgatni, majd nem is találunk vissza, csak mikor már olyan hangos, hogy fáj.

apropos bodies, annyira meglepett engem, hogy a bodies kiállítás micsoda megosztó dolog volt. hogy, hát ezek élő emberek voltak. hogy így néz ki a bélrendszer? ilyenek az ereink? hogy mennyien nem gondolnak, nem akarnak belegondolni, hogy nem egy hallhatatlan lélek vagyunk egy testbe zárva, hanem mi vagyunk a test. működő, szagos, halandó test. ahol a tudat talán csak mellékterméke a fejlettebb agynak. biztosan nem szükséges, hiszen öntudata alig pár élőlénynek van. inkább csak olyan, mint a hátfájás ami a felegyenesedett járás mellékhatása. a nagy, elemző agy hasznos, de sajnos van mellékhatása. van tudata, ami fél a haláltól, meg a holnaptól, meg állandóan kalapál. fogsz tudni repülőt építeni, de cserében szorongsz majd a haláltól, depressziós leszel stb.

szóval világiak vagyunk már nagyon, de a judeo-keresztény eszme, miszerint a test mocskos és megvetendő még olyan mély, hogy elájulunk, ha vért látunk és nem nézünk a saját szarunkra. pedig az is mi voltunk, csak kicsit előbb.