régebben sokat adtam vért, akkor többen mentünk haverok, mostanában kicsit elment a kedvem, igaziból csak a hercehurca miatt, amúgy szép dolognak tartom.
de ezzel kapcsolatban múltkor elgondolkoztam. volt egy kérdés valamely műsorban, hogy "Ön mit gondol azokról, akik nem ajánlják fel a szerveiket haláluk után?" tényleg, mit?
mi számít gyógyításnak és mikortól már valami több, valami furcsa, amire nincs is (még) szó amolyan Isten játszás?
természetesen az ember bevesz egy fejfájás-csillapítót, meg antibiotikumot, de jár-e valakinek új máj, szív, test? mert igaziból (végletesen) ez már csak technika kérdése.
mondjuk, hogy a betegségeink sokszor a lelki bajaink testi kivetülése, hát etikus-e megkeseredett szívedet kicserélni azéra, aki vigyázott rá? a gazdagoknak jár az örök élet?
vajon ha neked 50 év rendeltetett, szabad kijátszani? és ha csak 2? hiszünk mi még ilyenekben? ha nem dönthetünk valakinek a haláláról, akkor az életéről igen?
mennyi fizikai részed leválasztható? a szellemed/lelked teljesen független lenne? vagy egy egészet alkotsz?
egyszer olvastam, hogy vigyázz, mennyit fogysz, lehet, hogy a legjobb 2 kiló jön le rólad!
én nem támogatom a szépészeti plasztikai sebészetet, kicsit sem. persze ez is kenyértörés szokott, lenni, mert mostmár mindennapos dolog. értem én, hogy a díszítés, a külső mindig fontos volt, de ez számomra már durva deformáció, levágni, vagy hozzátapasztani darabokat magunkhoz. a kivett lengőbordák bizony nálam komoly lelki bajokat jeleznek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.