elolvastam Gottlieb-től a fenti című könyvet. egy nyomorék pszichológus nagypapa levelei az autista unokájához. tuti siker. de nem kellemetlen, ha nem is világmegváltó. nekem 2 órát megért, bár 2500 Ft-t nem.
de volt benne 1-2 gondolatébresztő: "sok szülő nincs tudatában, mennyire aggódik a gyermeke őmiatta." "ők néha azzal tehetik értünk (a gyerekekért) a legtöbbet, ha gondját viselik önmaguknak!"
nem is tudjátok, mennyire megértem ezt. mennyi gyerek nézi a szülei szemén át a világot, fél és bizonytalan csak mert ezt tanulta.
azért micsoda felelősség is az élet, és micsoda felelősség másnak életet adni. vajon hány generáció kiváltani őseink bűnét? vagy esélytelen? marad az eredendő bűn?
én amúgy hiszem, hogy mindenkinek dolga magát kiteljesíteni, kihozni magából ami bent van, kibékülni a világgal, de legalábbis kiharcolni a fegyverszünetet. persze nagy mínuszból ritkán lesz nagy siker. de talán a következő életben. csak legalább fejlődjünk!
hogy is van most nem találom, de egy afrikai vezető mondta: nekem háborúzást kell tanulnom, hogy a fiaim mezőgazdaságot tanulhassanak, unokáim ipart, dédunokáim művészeteket. aztán megölték puccsban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.