van egy elméletem, amit régóta figyelgetek: a sorsom dramaturgja egy lusta, slampos fráter. ha eszébe jut valami, akkor azt rögtön egymás után többször is felhasználja, beleszövi az életembe. mindig csak a remake. blokkokból építkezik, és ugyanazt a blokkot újra és újra beteszi.
nemrég eszembe jutott, hogy az unokatesómnak, bár lány volt, mennyire klafa pályaépítő autós játéka volt, napokig építettük a teraszon. a legjobb az volt benne, hogy hajlíthatóak voltak az útelemek, ezér nagyon szabadon építhetted. még meg is akartam írni az unokatesómnak, hogy mik jutnak eszembe 30 év után.
aztán persze még aznap szembejött a tumblin. Carrera Trax-nak hívták. mostmár ezt is tudom. de már nem gyártják...
persze valószínűbb, hogy a dobozoló, kategorizáló agyunk hamar észrevesz hasonlóságokat és párhuzamokat, és ezzel kiemel egy-egy dolgot a mindennapi zajból... vagy a fráter.
amúgy becsapós dolog ez a közös emlékezés. jópár esetben igyekeztem felidézni a tesómmal vagy unokatesómmal egy-egy nekem fontos vagy érdekes emléket, mire kiderült, hogy ők arra egyéltalén nem, nem úgy, nem azért emlékeznek. hagyom is, nehogy elrontsák az én alternatív valóságomat az ő különböző fanzatmagóriáikkal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.