szikra

tavaly 2 film tetszett nagyon, a Nem vénnek való vidék, és a Vérző olaj. meghatározóak.  bírom a hallgatag fekete cowboyokat. kár, hogy én ilyen pofázós vagyok. ezzel főzünk. bár valamit változtam ebben is.

jobban szeretem, ha alábecsülnek, akik nem ismernek.

egyrészt nem sokat adok az ismeretlenek véleményére. másrészt, ha szimpatikus, nem lenyűgözni akarom, hanem barátommá tenni.

ha pedig ellenséges, már azelőtt lépéselőnyben vagyok, hogy összecsaptunk volna.

(alapvetően ellenségként, de kíváncsian tekintek az idegenekre, ha nem, kellemesen csalódom.) (kíváncsian, mint egy színes bogárra, tudván azt, hogy a rovaroknál a rikító szín általában csúnya mérgeket jelez.)

talán ezért is nem tulajdonítok elég fontosságot a külsőségeknek. sosem cserélnék kocsit, hogy másoknak tessen. csak hogy nekem.

 ők igen. de nekik ez a munkájuk.

kiskoromban sokáig Delon akartam lenni. talán most is.

A sas nem kapkod legyek után!

(de csúnyán néz rájuk!)(persze ez illúzió, tekintve, hogy ilyen az "arckifejezése" és nem mozog a szemöldöke, a sas mindig csúnyán néz...)

ezt tudnám megtanulni, hogy a kis hülyék ne idegesítsenek...

annyira jó képet találtam hozzá, megosztom veletek.

ez mennyire frankó lett:

The Tarantino Mixtape from Eclectic Method on Vimeo.

cukrot kap, aki ezt tudja, melyikben van: That's Japan. Uh, looks like... I can... It shows... Wanna fuck?

egyszer valaki azt mondta, hogy nagy hülyeség elégetni az olajat, tekintve, hogy az egyik legszélesebben használt alapanyagunk, legfőként a műanyaggyártásban.

úgyhogy takarékoskodj az üzemanyaggal!

olvasgaton a NG Kína különszámát. lenyűgöz engem az az ország. hozzá képest jelentéktelen, majd' egész Európa. (megrendeltem a NG-ot, de egy nyáron nem tudtam olvasni, így pár hónappal mindig késésben vagyok)

szóval, azt írja, hogy a kínaiak sokáig a gyermek születésekor fát ültettek, amiből majdan majd a koporsója fog készülni. jól illik ide, épp a cinizmus a téma!

más: " 100 újszülött lányra 119 fiú jut, 2020-ig akár 30 millióra növekedhet a nőtlen férfiak száma!" ezt itt fordítva hallottam.

ősszel szüreten hallottam egy szép, és kifejező mondást a szinglikről: "magnak marad".

"A pekingiek csak egyetlen kutyát tarthatnak, s annak marmagassága is legföljebb 35 cm lehet." régi vesszőparipám, hogy azokban a kerületekben (VIII., V.) ahol nincs lehetőség a kutyáknak normális életet élni, ott nem engedném tartani. persze Budapestről hamarabb kijutsz (ha akarsz) a kutyáddal, mint Pekingből. vacak 14,5milliós városka. több, mint az összes magyar!

apropó, nem bírom a köztársasági elnökünk szereplését. mindig az az érzésem, hogy politizál, ahelyett, hogy képviselne mindannyiunkat ebben az erősen szegregált időkben. most alkotmányjogászok elé küldte a törvényjavaslatot, amit a családtagját bántalmazót kitilthatta volna otthonról. lehet én vagyok szélsőséges, de én a családon belül még szigorúbban lépnék fel, mint idegenek ellen elkövetett esetben. most nyilatkozott, hogy kötelességünk segíteni a határon kívüli magyarok egészségügyi ellátását.  én erdélyi vagyok, de azért nem gondolom, hogy oda kéne fizessenek TB-t, és itt kéne kezelni őket... és ez nem ritka Sólyom úrtól.

ha már morózus valaki, pláne, ha az ember nyuszi, legyen stílusos!

Bunny suicide!

(ezúton kérnék elnézést a mezőgazdaságban életüket veszejtett nyulaktól, jövő héten ígérem a varjak jönnek!)

már szundikáltam, amikor elkezdtem ezt írni tegnap, járt az agyam, így íráskényszerem lett.

nagyon bántja a fülemet, hogy mostanában mindenki "depressziós" akinek kicsit már rossz kedve van. a depresszió egy jól körülírható idegbaj és akár endogén vagy exogén (belső v. külső okok váltják ki) jó kezelhető. gyógyszeresen. nagyon érdekes azonban, hogy bizonyos neurotranszmitterek (idegsejti kapcsolatok) működési hibája milyen erős viselkedési eltérést vált ki. ilyen egyszerűen belátható, hogy személyiségünk mennyire függ fizikai állapotunktól. itt ne is beszéljek a pajzsmirigy, hasnyálmirigy személyiségbefolyásoló hatásairól...

sokan azt mondják rám, hogy pesszimista vagyok. ez nagyon meglep és nem adok neki helyt. mindenek ellenére én erősen hiszem, hogy lesz jobb, vannak terveim és elérem azokat, csak nagyon keményen kell tolni a szekeret. mi ez, ha nem optimizmus? főleg, ha tudnád, honnan indultam, nem sokan fogadtak volna rám. na nem vagyok hurrá-optimista, minden azért nem lehet jó.

érdekes, hogy én ajándékba, vagy véletlenül nem szoktam kapni semmit, mindenért megdolgozom, mégis szilárdan hiszem, hogy én vagyok a ragazzo fortunato (szerencsegyerek). de, hogy miért? hozzáállás gondolom. viszont a könnyen jött dolgokat, vagy a szerencsés, de töketlen alakokat nem becsülöm. Frodó pl. állandóan kiborít. a magyar népmesékben legalább gyenge, de furfangos a legkisebb királyfi! nem egy törpegyík, akit vonszolnak egész végig!

az igaz, hogy egy ideje nem vagyok túl vidám. (na azért vidámabb vagyok, mint a blogom, egyszerűen azért, mert a zavaró, szekír dolgokról hamarabb lehet írni, mint arról, hogy süt a nap, pedig imádom, csak unnátok most, hogy ilyen szép tavasz van.) de az nem ugyanaz. cinikus meg mindig voltam. ez annak a része, hogy én nem szeretem a torzítást és nem bírom a hazugságot.

sajnos ősszel meghalt a példaképem. felhívtam a családot, amikor már nagyon rosszul volt, de nem mertem ki se nyitni a számat, mert nagyon rosszul álltak a dolgok. és én nem vagyok ez a "úgyis meggyógyul meglásd" típus. szarul áll a helyzet, ez van, nyugodj bele. que sera sera.

nem szeretem az ilyet. ismeritek ti is! "úgyis sikerülni fog!" "megtalálja a folt a zsákját" "nagyszüleink úgyis örökké élnek, ne is beszéljünk róla" stb... namost vagy igen, vagy nem, majd kiderül. mindkettőnek megvannak a valószínűségei. de ha rajtunk múlik, nagyon igyekezni kell, és befolyásolhatjuk az eredményt.

viszont, nem értékelem túl sem a nyereséget, sem a veszteséget, legjobban röhögni szeretek rajta, ált. ezt hívják nálam cinizmusnak.

ahogy az öregek is mondják:

"Veszek egy cigit veszek egy sört, iszok ha valaki fizet egy kört, nincs pénzem nincs nevem, mitől legyen jó kedvem?" - Tankcsapda

semmit. nem is gondoltam, hogy nekem kell TV. de ezért megéri!

írogatok még nektek, mert mi van, ha csak a képzeletemben léteztek és ha nem gondolok rátok, megszűntök létezni?

elismerem, kicsi a valószínűsége, de tény, hogy mivel mindenki csak a saját érzékszervein fogadja be a világot, nehéz, talán lehetetlen bebizonyítani az ellenkezőjét.

nem írtam rég, azért mert nem gondolkodtam. nem volt kedvem, nem volt min.

meg rámszóltak. rámszóltak a 188. oldalon. elszégyelltem magam. valahogy így:

"MIÉRT AKARJA MINDENKI KIFEJEZNI MAGÁT?...Mindenki szeretné meghódítani a világot, és meggyőzni a többieket; hát előcibálnak szavakat, vagy színeket pacsmagolnak a vászonra, tárgyakat találnak ki...Szüntelenül harcolnak egymás ellen, és aztán azt mondják, én csináltam ezt, én, én, én, szebb vagyok mint te. Lehetséges-e szerinted, hogy az ember eljusson odáig, hogy nem fejezi ki magát?...Az a borzasztó, hogy az ember látja a háborút, látja az egész komédiát, az egyént, aki azért harcol, hogy rákényszerítse magát a többiekre, és okádni szeretne, el szeretne tűnni, semmivé válni, és aztán rajtakapja magát, hogy ezt is azért csinálja, azért ítéli el, mert szeretne más lenni, és akkor megette a fene az egészet, lehetetlen világosan látni." J. M. G. Le Clézio-A háború

jó könyv, nem szól semmiről és mindenféléről szól. kitűnően bánik a szavakkal. még majd idézek, ha érdekel valakit. ilyenek: "A szilárd épületek a földön állnak, minden tonnájukkal ránehezednek. Mindenütt érezni, mekkora fájdalmat okozna a betontalapzatok, vértolulásfoltok a bőrön."

és a négyes szám a kedvence. nekem is.

annyi szépség van, olyan nagy a világ, furcsa vennem a bátorságot, hogy ne nézzem. hogy elfordítsam a fejemet csak egy kis időre, amíg leírok 1-2 sort. ki vagyok én, hogy fontosabbnak gondolom a gondolataimat, mint a világot? hogyhogy fontosabbnak tartom a gondolataimat, mint a tieidet, hogy elvonom róluk a figyelmed?

mi van, ha egyszer kiderül, hogy mindenki ugyanazt gondolja? esetleg időben máskor? hova lesz a nagy egónk, éntudatunk, különlegességünk?

régi alapelvem, hogy mi nem találtunk fel semmit. nem hiszem, hogy bármit hozzáadnánk a világhoz, mint emberiség. bármit tanulhatna tőlünk. még a műanyagok is léteztek előttünk. használjuk, párosítjuk, eltologatjuk a darabkákat, de ennyi.

vajon, képes vagy megérteni valamit, aminek a része vagy? ami összerak téged, és beépít magába, nem szükségképpen bonyolultabb nálad, és képességeidnél?

ismeritek a mondást? ha az agyad olyan egyszerű lenne, hogy meg tudnád érteni a működését, egyszerűségedben már nem lennél képes rá. 

néha, amikor elmész egy autó mellett, amit nemrég hagyott ott a gazdája, lehet érezni, hogy liheg. meleget szuszog a kezedre, pattog, ropogtatja a csontjait. még benne van az adrenalin, még gyorsan áramlik a vére, de már helyezkedik, kifújja magát, megérkezett, részéről megtette, amit kellett. aztán szépen lassan megmerevedik, lehűl, mint a sün a téli álomban, tárgy lesz megint, mint a padkakő.

láttam a tv-ben az mr és mrs c. műsort.

alapból sikítófrászt kapok az ilyen műsoridőkitöltő sóktól, és ez sem nekem készült, de meg kell mondjam az alapötlet tetszik. akkor, amikor a családoknak semmi becsülete nincs, ahol a csapból is a szingliség dícsérete folyik, ahol az államunk is elsőként nyúl a családtámogatásokhoz, és fogyunk mint a hósapkák, támogatom, hogy mutassanak működő, egymást szerető párokat is.

tudjátok mi szeretnék leginkább lenni?

úriember.

de nem könnyű manapság, olyannyira, hogy még meghatároznomis nehéz, de azért itt megpróbálom. az úriember nálam egyenesági rokona a lovagi (és persze a most divatosabb szamuráji) eszméknek. amiben nem a karcsörgetéses gyilkolás, vagy a tökéletes külső volt a a lényeg. a lényeg a tudatosság volt. a tudatos élet és a tudatos halál. az önfeláldozás és önuralom. a szépség szeretete és tisztelete. a bátorság, mellyel szembenézel saját magaddal és saját hazugságaiddal. ahol egyként bánsz magaddal és mindenkivel. ahol nem teszel meg mindent, amit megtehetsz. amikor csodálod a haszontalant és kineveted a szükséget. amikor az örömért játszol és nem a győzelemért. ahol felelősséget viselsz a tetteidért és szeretteidért, követőidért.

utánnakerestem és ez a cikk Molnár Attila Károlytól sok érdekeset mondott , amelyben Horkay Hörcher Ferenc A gentleman születése és hanyatlása című könyvéhez fűz gondolatokat - teljes terjedelmében a Kommentár folyóirat 2007/1. számában olvasható.

"...az ember nem biliárdgolyó, nem személytelen erők, okok és más izék játékszere. Nézetei vannak, tudása, amit fáradsággal szerzett....az úriember nem volt demokrata. Elkülönült és jellemzője a különbségtevés volt. ... Mivel az úriember szereti a döntéshozatalt, vállalja a felelősséget is, és ezért kedveli a sokféleséget. A sportszerűség a lovagi kultúra továbbélése az úriemberben: a helyzet nem teljes kihasználása, a vesztes felemelése, az ellenfél összes hibáinak és a rendelkezésre álló eszközök nem teljes felhasználása. Az úriember nem hatékony, és értékeli a haszontalanságot...Az úriember korántsem konzisztens, de koherens jelleme tartalmazza a vonzódást a rendhez, de a kaland és kockázat keresést is, az engedelmességet és kezdeményezést, az önfegyelmet és kritikát, újítást. Az úriember nem bárgyú tejbetök, bár lehet békés, de magába olvasztotta a lovageszményből az ügy iránt odaadó harcos alakját is..."

nehéz ide képet választani. de végül is a Mad Men c. sorozatból tettem ide, mert egyrészt Don igazi úriember, ha dög is néha, másrészt ez a titkárnő gyönyörű.

Rammstein Rosenrot klippjét. régi nagy kedvenc számom, de nem is tudtam, hogy Erdélyben játszódik a klipp. ebből a számból volt sokáig a mottóm:

"Tiefe Brunnen muss man graben
wenn man klares Wasser will
Rosenrot oh Rosenrot
Tiefe Wasser sind nicht still"

azaz: a mély vizek nem nyugodnak.

mindig úgy gondoltam, hogy minnél többet lát az ember, minnél többet ért, annál nehezebb boldognak lennie. ha nem csak a gyertyádba kapaszkodsz bambán, de látod a sötétet és a kanóc végét, nehéz hinni, hogy majd az utolsó percben meggyújthatsz vele egy másikat. nem azt mondom, hogy nem lehet, csak nehezebb. szerintem.

boldogak (csak) a lelki szegények?

amúgy nagyon érdekes, hogy akár Rammsteint hallgatok, akár Texas-t, KOL-t, CopyCon-t, Harcsa Verust, Prodigy-t, bármit, a kedvenc zenéimnek vannak alapvonásai, amik hasonlóak. szeretem az egyedi erős énekhangot, nagyon fontos a szöveg, és kedvelem az egyszerű ritmusokat. szeretem ha tiszta a zene is és az üzenet is. egyszerű, hiteles...

amúgy nálam nagy jelentősége van a zenében az előadóknak. sokszor csak az előadó miatt hallgatok valamit, pl. a Motörhead, Marley... és fordítva, ha nem hiteles, akkor sokkal kevésbé szeretem, pl. Földes-Hobót, aki nem iszik, nem dohányzik, csak szenved, még ha szépen is. Bill az igen! 

képzeljétek, én németül nem tanultam, leszámítva azt a 0,5 évet a gimiben. de nagyon szerettem a pro7 csatornát (és most is nagy kedvencem). szóval azt néztem németül, sokat, mert ott ment a Simpson család. és egy idő után azt vettem észre, hogy értem. aztán azt, hogy jól értem. azóta olvasni is olvasok németül. persze az írásbeliségem nem az igazi. csak azt akartam ezzel mondani, hogy a TV nem mindig rossz. érteeem?

 ez mennyire zseniális, kár, hogy nem tudom ide beilleszteni, túl kicsi a hely.

nemrég vásároltam én is néhány tartós fogyasztási cikket, nem merem a lelkemre venni, hogy miattam bukjon a civilizációnk! veszek is egy Szobi szörpöt! tán kettőt!

mászkáltam kicsit a városban, rég nem kellett, jó volt.

egy régi beszélgetésem jutott eszembe, miszerint a Nyugati aluljáró a legellentmondásosabb hely a városban, főleg amióta megépült a Westend. itt aztán tényleg egyszerre fordulnak meg a leggazdagabbak (ha nem is a leglegleg) és a legszegényebbek.

sosem értettem, hogy egy ilyen aluljáróból miért nem lehet kipaterolni a hajléktalanokat, meg tisztán tartani. hogy néz ez ki? én külföldi lennék és leszálnék az Eurocity vonatról, meglátnám a Nyugatit, aztán leérnék az aluljáróba, azt hiszem fordulnék is haza...

pedig nem tűnik nagy dolognak, egy-egy aluljáróhoz rendelnék egy gondnokot, kaphatna a hasznosításból és rendben tartaná!

Párizsban a vasútállomáson szép tisztaság és egy több száz m2-es "tisztálkodó-központ" volt, ahol jópénzért, de zuhanyozhattál, borotválkozhattál, még alsógatyó automata is volt!

azért ez a Westend jó ötlet volt Fintáéktól. milyen nehéz is most így 10 év elteltével elképzelni, hogy azon a területen a város közepén nem volt addig semmi nem volt ott. különben amikor bontásokkal is foglalkoztam láttam egy térképet, amin a város "fehér foltjai" voltak bejelölve, azaz azok a területek, amiken nincs semmi, vagy bontandóak használhatatlanok az épületek. melgepően nagyon sok ilyen van!

a másik érdekes dolog, hogy ha megfigyeled, mennyire meghatározza egy város, élettér fontosságát számodra, hogy kikkel vagy körülvéve. azaz, hogy kihasználod-e, van-e kivel kihasználjátok az adott lehetőségeket. egy csomó ismerőstől hallom, hogy ők aztán nem hagynák itt Budapestet, mert itt húúú de sok a lehetőség, aztán ha belemegyünk, alig-alig használják ki őket. értem itt a mozikat, színházakat, koncerteket, könyvtárakat, mert páza és kocsma ma már mindenhol van.

mikor öcsém megszületett, nagyszüleim vettek egy Dacia-t. nagymamám vezette, mivel nagyapámnak rossz volt a szeme. azt mesélte nagymamám, hogy az volt (néha, ha nagyapám nem ült mellette) az egyetlen dolog, amit igazán ő birtokolt. az öcsém már 27 éves, de a Dacia ott áll, ahol mindig is, működőképes. csak már nem az övék. eladták, mert mindketten elmúltak 82 évesek. de nagymamám mindennap láthatja, de nem vezetheti. 57 éves házasok voltak a minap. sok boldogságot!

egyszer nagymamám azt mondta, hogy ha megint elkezdené, sosem menne férjhez. remélem csak nem volt jó napja és volt jó 57 éve. sok boldogságot...

emlékszem, hogy a Daciak kulcsa annyira primitív volt, hogy minden Dacia ajtaját nyitották. ilyenekkel szórakoztunk. meg 6-8 órákat álltunk sorban benzinért jegyre. de én csak a hátsó ülésen való hülyéskedésre emlékszem.

ui.: ez ugyan egy Renault, de majdnem és szép a kép, innen.

üldögélek, két 5-6 éves gyerek, egy lány, meg egy fiú megpróbál mellettem felmászni a fára. a lánynak nem megy, lehuppan, ledörzsöli a lábán egy kicsit a bőrt. mire a fiú kioktatja: "látod, mondtam én, a szemed is csal és a gondolataid is".

csak ültem.

"Te is bűnös vagy kartárs; már annyi a karmád, hogy nincs hova inkarnáld" kis ujjászületés ránk fér.

nem szeretem a "kellemes ünnepeket". kellemes egy jó langyos fürdő, vagy ilyesmi...

de szép idő van!

régi hobbim, hogy kijárok a természetbe olvasni, itt BP-en jobb híjján a Gellért-hegyre. jött két 30 körüli csinos nő, az egyik full levetkőzött fehérneműre (nem fürdőruhára) heverészni. furcsák ezek a városiak. ahogy jön a meleg, egyre közönségesebbek.

valahogy nekem furcsa, ha egy nőnek kilátszik a fehérneműje, pl. melltartópánt+spagettipánt, vagy ha egy férfi rövidnadrágban megy dolgozni, vagy szórakozni... aztán ha valaki póló/felső nélkül izzad a villamoson, az instant headshot!

na de én konzervatív vagyok, ezt tudjuk.

szóval ezt olvastam, és nagyon elevenembe talált:

"szeretem a földet, a napot, az állatokat, megvetem a gazdagokat,

adtam alamizsnát mindenkinek, aki kért, kiállok az ostobákért és az őrültekért, jövedelmem és munkám másoknak áldozom,

gyűlölöm  a zsarnokokat, Istent nem vitatom, türelmes vagyok és engedékeny a néppel, sohasem emelek kalapot sem ismert, sem ismeretlen előtt...

...bármit elutasítok, ami lelkemet bántja, vagy testemet bemocskolja,

semmit sem kérek magamnak, amit hasonló gondossággal nem kértem másoknak..."

Walt Whitman-A kék Ontario partján (ford. Kassák Lajos)